75 éve vette át Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat cikk fényképe

75 éve vette át Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat

Szeged – Szent-Györgyi Albert az egyetlen magyar tudós, aki hazájában, pontosabban a szegedi egyetemen végezett munkája eredményeiért nyerte el a világ legrangosabb tudományos elismerését. 2012. december 10-én 75 éve, hogy átvette az orvosi Nobel-díjat, többek között a biológiai oxidációért és – a 80 éve véletlenül felfedezett – C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért. A 75 évvel ezelőtti eseményeket idézzük.

Untitled Document „Az egész ország büszke örömmel ünnepelte az első magyar Nobel-díjast, Szent-Györgyi Albert professzort, akinek a tudományos kitüntetést az elégetés élettani folyamatai körül tett felfedezésért és a fumársav katalizációjáért és a C-vitaminnal elért eredményeiért ítélték oda" – adta hírül ország-világnak 75 éve az akkori riporter. „Ismeretes, hogy a C-vitamint a szegedi paprikából sikerült kivonnia" – tette hozzá. Mégpedig 80 évvel ezelőtt Szegeden, abban a Kálvária sugárúti iskolaépületben, ahol a Kolozsvárról menekült, a Tisza-parti városba befogadott egyetem egyes részlegeit, így az orvosi vegytani intézetet is elhelyezték – pontosítjuk ma, amikor a Déri ipari szakközépiskola diákjai, illetve a Szegedi Tudományegyetem polgárai külön programokkal is emlékeznek a 75 évvel ezelőtti ünnepre.

Képek Szent-Györgyi Albert életéből (galéria)

Világhírűvé tette Szegedet

„Kedves hallgatóim! Néhány napelőtt megszólalt egy este csöndes szegedi lakásomon a telefon, és egy baráti hang jelentette Stokholmból, hogy az idei orvosi Nobel-díjat nekem adták. Néhány másodperccel később már Hóman Bálint miniszter úr üdvözölt. Órákig nem tettem le a kezemből telefont, egész éjjel alig esett idő a nyugovásra. Míg én a telefonkagylóval a kezemben álltam, meghitt barátaim csoportja vett körül, künt az utcán pedig szeretett diákjaim gyülekeztek, hogy nekem az ének hangján hozzák tudtomra, hogy mennyire velem örülnek, sőt az éjjel csendjében még a szegedi cigányok is előjöttek, és szép zenéjük nem hagyott kétséget aziránt, hogy szívből húzzák. Azóta a táviratok és üdvözlő levelek mérhetetlen tömege áraszt el..." – mesélte 75 éve a rádió mikrofonja előtt Szent-Györgyi Albert, miként tudta meg 1937. október 29-én, hogy neki ítélték a világ legrangosabb tudományos elismerését, és a hír hallatán hogyan ünnepelte őt Szeged és az egyetem.

„Nobel-díjat nyert SzentGyörgyi Albert, a C-vitamin világhírű felfedezője" – harsogott a Délmagyarország szalagcíme. „Szeged öröme – Olyan boldoggá tett a most kapott hír – mondotta a Délmagyarország munkatársának Pálfy József polgármester –, mintha közvetlenül Szeged várost érte volna ez a páratlan kitüntetés. Szent-Györgyi Albert már eddig is hírt, dicsőséget szerzett városunknak, de azzal, hogy tudományos eredményeivel kiérdemelte ezt a legnagyobb kitüntetést világhírűvé tette Szegedet..."

„A város, az egyetem, a társadalom lelkesen ünnepli a Nobel-díjas szegedi professzort", „A város díszpolgárává, az egyetem díszdoktorává avatja Szent-Györgyi Albertet", „Emlékérem és szegedi otthon köszönti a magyar tudományosság diadalát", „Meghatóan meleg ünnepléssorozat a Dóm-téri világhíres intézetben".

Képek Szent-Györgyi Albert életéből (galéria)
Az „első magyar Nobel-díjhoz" vezető utat és Szent-Györgyi Albert személyiségét megismerte az egész ország: interjút kért, laborjában barangolt, fotóriportot készített, munkatársaival is beszélgetett minden magára valamit adó médium.

Forró ünneplés a vacogtató hidegben

„Stockholmban olyan kegyetlen hideg várt, hogy szinte megfagytunk. (...) Száz és száz magnézium fénye villan, a fotográfusok Szent-Györgyi professzort ostromolják"– rögzíti az újságíró a fénykép alá, amelyen az ünnepelt tudós látható felesége és leánya kíséretében, amint épp leszállnak a vonatról. Ezeket a pillanatokat filmhíradós felvételek is megörökítik.

Beszédet mondott német nyelven a svéd rádióban Szent-Györgyi Albert december 10-én délelőtt. Ezzel indult a Nobel-díjátadó napja. A gramofonlemezre rögzített rádióbeszédet este tíz után sugározták. Az egész svéd nemzet által hallgatott rádióbeszédében Szent-Györgyi az emberi szolidaritást és a nemzetek közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

A Nobel-díj átadásáról, a stockholmi zenepalotában 1937. december 10-én 17 órakor kezdődő fényes ünnepségről csak érzékletes beszámolók és fényképek készültek.

Képek Szent-Györgyi Albert életéből (galéria)

A görög templomok szépségét idéző épület elé a hóesésben luxusautók gördültek, amelyekből frakkos és estélyi ruhás vendégek léptek be a fényárban úszó előcsarnokba. A díszteremben a Nobel-család tagjain kívül a svéd elit, számos Nobel-díjas tudós mellett helyet kapott Szent-Györgyi felesége és lánya is, Magyarországot Matuska Péter stockholmi nagykövet képviselte – derült ki a Magyar Rádió háromnegyed órás élő közvetítéséből. Ugyanis 75 évvel ezelőtt 18 órától háromnegyed órán át Knébel Miklós pápai követ helyszíni tudósítása alapján az egész ország figyelemmel kísérhette a Nobel-díj átadás Szent-Györgyivel kapcsolatos részleteit.

A Nobel-napokon Stockholmban tartózkodott az Est-lapok tudósítója, Pálóczi Horváth György is.

Harsonaszóra lépett a zsúfolt terembe a svéd királyi család. Az első sorban dobogóra helyezett, kék-arany színű trónuson foglalt helyet V. Gusztáv svéd király, aki néhány nappal korábban ünnepelte trónra lépésének 30. évfordulóját.

A Nobel-alapítvány elnöke, Hjalmar Hammarskjöld köszöntője után mind a négyféle Nobel-díj kiosztása előtt egy-egy svéd akadémikus ismertette az adott díjra jelölt személyek tudományos érdemeit, majd egy-egy zenei tétel választotta el egymástól az elismerések átadását.

A fizikai Nobel-díjat Clinton J. Davisson (New York), és (a betegsége miatt távol maradó) George Paget Thomson (London) nyert el 1937-ben. A kémiait W. Norman Haworth (Birmingham) és Paul Karrer (Zürich). A fiziológiai és orvosi Nobel-díj Szent-Györgyi Alberté (Szeged). Az irodalmi Nobel-díjas: Roger Martin du Gard (Párizs).

Képek Szent-Györgyi Albert életéből (galéria)
Szent-Györgyi Albert munkásságát Einar Hanmartstein, a stockholmi Karolinska Intézet professzora, egyúttal az Orvosi Nobel-bizottság tagja taglalta részletesen – svéd, és angol nyelven. Majd felkérte a magyar professzort, hogy vegye át a díjat őfelségétől.

A Nobel-díjas tudós mélyen meghajolt a király előtt, V. Gusztáv is „meghajtotta fejét a tudomány e kiváló munkása előtt" – így a tudósító.

A Nobel-díjasok csoportképén jól látható, hogy Szent-Györgyi kitűzte a zakójára a Corvin-koszorút, amellyel még 1937. február 6-án tüntette ki Magyarország kormányzója.

A vendégsereg sűrű hóesésben hajtott át a stockholmi városházára, ahol a ragyogó aranyteremben este fél nyolctól fogadással folytatódott a Nobel-díjasok ünneplése. A díszlakomán 300 személyre terítettek, a főasztalnál a királyi család és a Nobel-díjasok foglaltak helyet. Szent-Györgyi feleségét Gusztáv Adolf herceg, a trónörökös idősebbik fia vezette asztalhoz. A 18 millió üveg és aranymozaikkal borított díszteremben – Davisson, Haworth és Karrer után – Szent-Györgyi mondott angol nyelvű pohárköszöntőt.

Szent-Györgyi Albert 1973-as interjúja

„Nagy beszédek hangzottak el – idézte fel utólag az eseményeket Szent-Györgyi Albert. – Megrázó dolog volt, hogy mi, Nobel-díjasok, anélkül, hogy összebeszéltünk volna, mindannyian a világbékéről és az emberi közösségről beszéltünk. Úgy látszik, mindannyian éreztük, hogy erre volna a legnagyobb szükség a földön."

A bankett vacsorát bál követte a városházi kék teremben. A Stockholmi egyetemi diákszövetség és az uppsalai egyetem hallgatói szerenádot adtak a bankett résztvevőinek. Az est az egyetemi ifjúság táncos estélyével zárult: Szent-Györgyi a lányát is megtáncoltatta.

A legnépszerűbb Nobel-díjas díja

„Kislányom büszke és boldog volt, és csak fokozta örömét, de az enyémet is a tény, hogy férjem feltűnően a legnépszerűbb volt a Nobel-díjas kitüntetettek között" – nyilatkozta a tudós felesége az egyik újságcikkben.

Másnap, december 11-én 12 órakor kezdődött Szent-Györgyi Nobel-előadása a Katrolinska Intézet patológiai Intézete nagytermében, német nyelven. Itt is, mint minden más alkalommal, név szerint említette munkatársait, és kiemelte érdemeiket. A tudósító szerint szerény, könnyed stílusú, humorral fűszerezett beszéde magával ragadta közönségét. Ebédre hívta családjával együtt Gunnar Holmgren, a Karolinska Intézet rektora. A nap a stockholmi királyi palotában vacsorával zárult. A tudósító szerint V. Gusztáv szokatlanul meleg hangon társalgott Szent-Györgyivel, amit azzal magyarázott, hogy a hasonlóképpen sportkedvelő embert tisztelte a szegedi tudósban.

Képek Szent-Györgyi Albert életéből (galéria)
Lucia a fény szimbóluma, a téli napforduló hírnöke és a karácsonyi ünnepkör nyitánya Svédországban. A legszebb lányok közül választott Luciát Szent-Györgyi köszöntötte a Luca-napi estélyen, amely december 13-án este tíz órakor kezdődött a stockholmi Berns Salonger étteremben – a stockholmi Nobel-napok záróakkordjaként. 

A svéd szobrászművész, Erik Lindberg tervezte a Nobel-díjat jelképező arany érmét, amely 200 grammos, 66 milliméter átmérőjű. Az élettani vagy orvosi Nobel-díj előlapján Alfred Nobel bal profilja látható, hátlapján: két nőalak. A babérkoszorús nőalak – az orvostudomány géniusza – nyitott könyvet tart az ölében, s míg egyik kezével egy szenvedő leányt karol át, addig a másikkal egy sziklahasadékon áttörő forrásból vizet mer egy tálkába, hogy enyhítse a beteg szomját. Tőlük jobbra kígyós serleg látható, illetve a díjat elnyert személy neve. Az érmét a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. (Másolata látható az SZTE Szent-Györgyi Albert emlékszobában, Szegeden a Tisza Lajos körút 109. számú épületben.)



Egyedi Szent-Györgyi Nobel-diplomája is: Jesk Werkmaster festő, grafikus és iparművész alkotása. „Az arany ötvözetű, szattyán kötésű fadiploma" első oldalán olyan városok neve olvasható, amelyek Szent-Györgyi tudományos pályájának egy-egy állomását jelzik, alatta egy dúsan termő paprikanövény, majd a díjat odaítélő Karolinska Intézet és Nobel neve. A másik oldalon pedig a Nobel-díj elnyerésének indoklása olvasható, tömör összefoglalóként. Az eredeti diplomát Szent-Györgyi amerikai munkahelyének, Massachusetts könyvtára őrzi. (Másolata látható az SZTE Dóm tér 8. szám alatti Orvosi Vegytani Intézete lépcsőházának falán.) E diplomára is utalva nevezte a világsajtó Szent-Györgyi Nobel-díját „Paprika-díjnak".

A cikk nem a mi írásunk, a delmagyar.hu oldalról vettük át.
Publikálva: 2012. december 10.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár