A dohányzás károsítja a memóriát

A dohányos középkorú felnőttek gyengébben teljesítenek a memória- és értelmezési teszteken, mint nemdohányzó társaik - közölték francia kutatók.

Ötezer brit köztisztviselő korábban összegyűjtött adatait elemezve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a dohányosok a memóriát, szókincset, értelmezési és kifejezőkészséget felmérő teszteken az öt eredményfokozatból rendre gyengébben teljesítettek, mint azok, akik sohasem dohányoztak.

A középkorúak dohányzása összefüggésbe hozható a memória csökkenésével és az értelmezési képesség hanyatlásával - összegezte kutatási eredményeit Severine Sabia csoportja, Franciaország Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Intézetében. Az eredményt közlő tanulmány az Archives of Internal Medicine című orvosi szakfolyóiratban. A vizsgálat kezdetekor a résztvevők életkora 35 és 55 év között volt, és legfeljebb 17 évig követték őket nyomon. A tanulmány egyúttal azt is jelezte, milyen nehézséget okozhat a dohányosok hosszú távú egészségügyi követése: az ismételt memóriatesztet kétszer annyi dohányos utasította vissza, mint nem dohányos.

Forrás: index.hu

Publikálva: 2010. november 24.
Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin, 1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Alap Energia Multivitamin fénykép
Alap Energia Multivitamin
Az egészséges család nagydózisú multivitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel - pH 8,7
Normál ár:
7610 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Közepes Energia Multivitamin fénykép
Közepes Energia Multivitamin
Az aktív emberek vitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel. - pH 7,1
Normál ár:
11340 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Nagy Energia Multivitamin fénykép
Nagy Energia Multivitamin
Menedzserek és sportolók vitaminja.
Most Omega3-mal és Q10-zel. pH 8,3
Normál ár:
17500 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db eper ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db citrom ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink: