A koleszterinszint fiatalon is fontos

Fiatalon is érdemes figyelni a szokásokra.Az orvosok szerint már huszonéves korban sem árt odafigyelni a koleszterinszintre: megfigyelték ugyanis, hogy ha ebben az életkorban valakinél csak kicsit is magasabb az érték a megengedettnél, annak jelentősen megnő az esélye ara, hogy 10-20 év múlva artéria elzáródás miatt komoly egészségügyi problémái legyenek.

Ezek a megállapítások ellentétben állnak a jelenleg elterjedt nézettel, miszerint a fiatal felnőtteknél nem okoz gondot, ha magas a koleszterinszintjük, ezért nem is szorulnak semmiféle kezelésre. A kutatók szerint ezzel szemben már huszonévesen el kell kezdeni egészségesen táplálkozni és mozogni, hogy megelőzhetőek legyenek a későbbi szívbetegségek - írja az Annals of Internal Medicine.

Az orvosok szerint az élet korai szakaszaiban egyértelműen csak az életmódváltás jelenthet megoldást a problémára, mivel az erre a célra a középkorúak esetében alkalmazott sztatinok a fiatalok esetében nem alkalmazhatóak biztonságosan.

A koleszterinszintre igenis oda kell figyelni, és ebből a szempontból teljesen lényegtelen az életkor. Az efféle problémára nem szabad legyinteni, mert annak később komoly következményei lehetnek - mondta dr. Mark J. Pletcher.

Forrás: orientpress.hu

Csányi Henrietta kiegészítése:

A koleszterint a máj termeli. A koleszterin ugyanis nem valami káros anyag a szervezetben, hanem a szervezet anyagcseréjének egy fontos alkotó eleme. A koleszterin felelős többek között a sejtek membránjainak rugalmasságáért, valamint abból készülnek a mellékvesekéreg hormonok és a nemi hormonok is.

Az életmód számít, nem a táplálék önmagában!Bár igaz, hogy jelezhet bizonyos egészségtelen folyamatokat a szervezetben, a magas koleszterinszint önmagában nem jelent semmit sem, és semmi köze ahhoz, hogy mit eszünk!

A legfontosabb hogy a táplálkozásnak az ég világon semmi köze a vér koleszterinjéhez, ugyanis a máj szabályozza. A táplálékkal elfogyasztott koleszterinből egy gramm se kerül be a véráramba, ellenben a máj 3-4-szer annyi koleszterint termel magától, mint amennyit megeszünk. A máj akkor emeli föl a vérkoleszterin szintet, ha valami ellen védekeznie kell a szervezetnek. A szervezet védekezik valami ellen, ami lehet az állandó stressz, szennyezett levegő, a táplálkozás során bevitt ártalmas anyagok (tartósítószerek, élelmiszer adalékok, színezékek, stb.) valamint az egyéb környezeti ártalmak, mint pl. a háztartásban használt vegyi anyagok gőzének belélegzése, vagy bőrön keresztül történt felszívódása, esetleg más, a munkánk, vagy életünk során történt mérgezések.

Mivel a stressz önmagában védekezésre kényszeríti a szervezetet, ezért minden olyan dolog, ami stresszel jár, okozhat magas koleszterinszintet. A városi zajtól kezdve a munkahelyi hajszoltságig bezárólag.

Egy biztos. Elsősorban az életmód függvénye a magas koleszterinszint.

Elengedhetetlen a szervezet számára: multivitamin!

Multivitaminokat egész évben (tavasszal és nyáron is!!!) érdemes fogyasztani,
mert tartalmazzák az alapvetően szükséges vitaminokat.
Ilyenek a Jó Közérzet Vitamin - Alap-, Közepes- és a Nagy Energia multivitaminok.

Rendelje meg a vitamint és legyen jó a közérzete!
Kattintson a képre, vagy erre a szövegre!

Jó Közérzet Központ - Alap Energia multivitamin


Publikálva: 2010. november 26.
Kapcsolódó termékek
Alap Energia Multivitamin fénykép
Alap Energia Multivitamin
Az egészséges család nagydózisú multivitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel - pH 8,7
Normál ár:
7610 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Közepes Energia Multivitamin fénykép
Közepes Energia Multivitamin
Az aktív emberek vitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel. - pH 7,1
Normál ár:
11340 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Nagy Energia Multivitamin fénykép
Nagy Energia Multivitamin
Menedzserek és sportolók vitaminja.
Most Omega3-mal és Q10-zel. pH 8,3
Normál ár:
17500 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin, 1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Omega 3-6 fénykép
Omega 3-6
E-vitaminnal, 1000 mg halolaj étrend-kiegészítő, 30 db lágyzselatin kapszula
Normál ár:
900 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db eper ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db citrom ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink: