A rendszeres golfozás hosszabb életet biztosíthat

Akár 5 évvel hosszabb élettartamra számíthat az, aki rendszeresen golfozik - állítják vizsgálati eredményeikre hivatkozva a svéd Karolinska Intézet szakemberei.

A golf jótékony egészségügyi hatásait a kutatók azzal magyarázzák, hogy a stresszmentes, pihentető környezetben mindenki aktuális fizikai és szellemi teljesítőképessége szerint vehet részt a játékban, így ideális terhelést biztosít a szervezete számára.

40%-kal kevesebb halálozás
a golfozók között

Dr. Anders Ahlbom, a kutatócsoport vezetője szerint eredményeik azért sem meglepőek, mert egy golfjátszma 4-5 óra szabad levegőn tartózkodást, és gyors ütemű gyaloglást követel meg 6-7 kilométeren át.

Ennek megfelelően szórakoztató és rendszeres mozgási lehetőséget biztosít szinte minden korosztálynak, ráadásul jelentősen fejleszti az összpontosítási képességet is. "Az emberek a golfot még idősebb - 60-70 éves - korukban is játszhatják, ami szintén jó hatással van rájuk mind pszichés állapotukat, mind pedig szociális kapcsolataikat tekintve" - tette hozzá a szakember.


Az egészségesebb életforma
is jótékony hatású lehet

Azt azonban nem zárják ki a kutatók, hogy a golfozáson kívül más tényezők - így az egészséges életmód, az egészségesebb táplálkozás és a dohányzás mellőzése - is szerepet játszhatnak a golfozók között tapasztalt alacsonyabb halálozási arányban. Ettől függetlenül az eredmények egyértelműen a golf hosszú távon egészségre gyakorolt jótékony hatását mutatják.

Az eredeti közlemény a Scandinavian Journal of Medicine & Science in Sports című folyóiratban jelent meg.

Forrás: origo.hu

Publikálva: 2010. november 25.
Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin, 1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Alap Energia Multivitamin fénykép
Alap Energia Multivitamin
Az egészséges család nagydózisú multivitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel - pH 8,7
Normál ár:
7610 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Közepes Energia Multivitamin fénykép
Közepes Energia Multivitamin
Az aktív emberek vitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel. - pH 7,1
Normál ár:
11340 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Nagy Energia Multivitamin fénykép
Nagy Energia Multivitamin
Menedzserek és sportolók vitaminja.
Most Omega3-mal és Q10-zel. pH 8,3
Normál ár:
17500 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db eper ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db citrom ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink: