A súlytöbblet árt a szívnek

Egy amerikai kutatás arra a kérdésre keresi a választ, hogy van-e etnikai különbség a érelmeszesedés kifejlődésében. Az már kiderült, hogy a súlyprobléma döntő.

A kövérség jelentősen hozzájárul ahhoz a lassú, lappangó gyulladásos folyamathoz a szívben, amely fokozza a szívelégtelenség kockázatát. Öt amerikai egyetem kutatóinak eredményeiről az Amerikai Szivgyógyász Kollégium folyóirata számolt be.

A MESA-tanulmányt 2000-ben indították el az Egyesült Államokban. Csaknem hétezer, 45-84 éves, egészséges felnőttet vontak be a vizsgálatba, akiknek a program kezdetén semmiféle panasza nem volt, és a vizsgálatok sem utaltak semmiféle betegségre. Az amerikai kutatók arra voltak kiváncsiak, hogy van-e valamiféle etnikai különbség az érelmeszesedés kifejlődésében.

Az Egyesült Államokban a világ minden tájáról származó emberek élnek együtt, ezért az amerikai állampolgárok arányának megfelelően igyekeztek az önkéntes résztvevőket összetoborozni. A fehérbőrű, illetve fekete bőrszínű amerikaiak mellett a MESA tanulmányban ott találhatók a latin-amerikai országokból bevándoroltak és a kínaiak is.

A vizsgálatot a tervek szerint 2012-ig folytatják. Hossein Bahrami vezetésével a munkacsoport most azokat az eredményeket közölte, amelyek a vizsgált személyek vérében lévő gyulladásjelző molekulák koncentrációját mutatták. A statisztikai értékelés során figyelembe vették a szív- és érbetegségek egyéb kockázati tényezőit, például a dohányzást, az életkort, a cukorbetegséget vagy a vérnyomást is.

A megfigyelési idő alatt a szívelégtelenség miatt kezeltek 44 százaléka a kövérek csoportjából került ki. A mérések szerint vérükben nagyobb volt a gyulladásjelző fehérjék mennyisége is, mint azokéban, akiknek a testsúlya normál határok között volt. A számítások szerint az interleukin-6 gyulladásjelző molekula átlagos mennyiségének megduplázódása a szívelégtelenség kockázatának 84 százalékos növekedését jelenti.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a vérben lévő gyulladásjelzők, valamint a szív- és anyagcsere-tünetcsoport, a szaknyelven kardio-metabolikus szindróma közötti összefüggés is egyértelműen látszik az eredmények alapján.

A tünetcsoport: a magas vérnyomás, az emelkedett vércukor, a magas vérkoleszterinszint, a hasi elhízás együttes előfordulása számos vizsgálat tanúsága szerint kétszeresére növeli a szívelégtelenség bekövetkezésének kockázatát. A gyulladásjelzők rendszeres mérése segítheti az orvost az optimális kezelés eldöntésében.

Forrás: index.hu

Publikálva: 2010. november 23.
Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin, 1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Alap Energia Multivitamin fénykép
Alap Energia Multivitamin
Az egészséges család nagydózisú multivitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel - pH 8,7
Normál ár:
7610 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Közepes Energia Multivitamin fénykép
Közepes Energia Multivitamin
Az aktív emberek vitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel. - pH 7,1
Normál ár:
11340 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Nagy Energia Multivitamin fénykép
Nagy Energia Multivitamin
Menedzserek és sportolók vitaminja.
Most Omega3-mal és Q10-zel. pH 8,3
Normál ár:
17500 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db eper ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db citrom ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink: