Halált okozott a fél fájdalomcsillapító

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Véletlen túladagolásban vesztette életét egy brit kémikus - aki csupán egy fél paracetamol tablettánál vett be többet a megengedettnél. A 37 éves asszonnyal máj- és veseelégtelenség végzett - derült ki a halottkémi vizsgálatból.

Deborah Robinsonnak influenzája volt, így az ilyenkor szokásos, láz- és fájdalomcsillapító hatású paracetamolhoz nyúlt - két nap alatt 16 és fél tablettát vett be belőle.

Mindössze egy fél tablettával szedett be tehát többet az előírt adagnál - figyelmetlensége azonban végzetesnek bizonyult. Hiába fordult még időben orvoshoz, bár az állapota először javult, később egyre nehezebben kapott levegőt, két súlyos szívroham is érte, majd öt nap múlva meghalt máj- és veseelégtelenségben.

Az orvosok 24 óra alatt maximum 8 paracetamol tabletta szedését javasolják. De ha valakinek fájdalmai vannak, rosszul érzi magát, és ott a keze ügyében a gyógyszer, akkor könnyen előfordulhat, hogy az ajánlottnál több tablettát vesz be - hangsúlyozta a vizsgálatot végző John Sampson, aki az asszony halálát véletlen gyógyszer-túladagolásnak minősítette.

Tavaly egy 19 éves brit modell, Laura Bates számára lett majdnem végzetes a gyógyszer túladagolása; a lány életét sürgős májátültetéssel lehetett csak megmenteni.

A brit főgyógyszerész, Anne Joshua a balesetek ellenére nem szándékozik módosítani az ajánlott adagoláson, és a gyógyszerészeti tanácsadó bizottság is azt hangsúlyozta az üggyel kapcsolatban, hogy "nincsen száz százalékosan biztonságos gyógyszer".

Forrás: inforadio.hu
 

Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Normál ár:
18800 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár