Hogy működnek a daganatok?

A rosszindulatú daganatok rosszindulatúsága abban rejlik, hogy nemcsak növekedésre képesek, hanem be tudják szűrni a környező szerveket:

Sejtjeik a nyirokkeringésbe vagy a véráramba betörve eljuthatnak, s megtapadhatnak helyi vagy távoli nyirokcsomókban, távoli szervekben is, ezzel intézve több fronton agresszív támadást a szervezet ellen.

Az áttétek terjedése sokrétű és bonyolult biológiai folyamat, amelynek megismerése és megértése jelentheti az első lépést az ellenük való küzdelemben.

Az onkológusoknak egyre több fegyverük van a metasztázisok ellen: ha elpusztítani nem is tudják, törekednek minél hosszabb időn át való kordában tartásukra.

A RÁKGYÓGYÍTÁS magazinban prof. dr. Tímár József, nemzetközi szinten elismert rákkutató közreműködésével térképezzük fel mindazt, amit egy rákbetegnek és a családtagoknak tudni érdemes az áttétek kialakulásáról, szóródásáról, kezelésük korlátairól és lehetőségeiről.


A jóindulatú daganatok rendszerint jól körülhatároltak, az adott szerv vagy szövet határain belül helyezkednek el, ahhoz hasonló szöveti szerkezettel rendelkeznek. Általában lassan növekednek, s nem törnek be a véráramba, nem képeznek áttéteket.

Panaszt ugyan okozhatnak, mert nyomhatnak idegeket, növekedésük folytán akadályozhatják az adott szervet a működésben, ám rendszerint eltávolíthatók vagy gyógyíthatók, a kiújulás általában ritka.

Alapvető különbség a jó- és a rosszindulatú tumorok között, hogy utóbbiaknak megvan a biológiai képességük arra, hogy áttéteket, orvosi szóval metasztázisokat hozzanak létre.

A leggyakoribb daganatok első tünetei
Magyarországon a halálozási okok második helyén a daganatos megbetegedések állnak.

Évente körülbelül 66 ezer új daganatos beteget fedeznek fel. A leggyakoribb daganat még mindig a tüdőrák. Férfiaknál a prosztata-, és a fej-nyaki rákos betegségei, míg nőknél a vastag-, valamint az emlőrák száma mutat némi emelkedést.

A daganatos betegségeknél különösen fontos lenne a megelőzés, a szűrővizsgálatok elvégzése és a korai diagnosztika, amiben sokat segítene, ha a betegek - ismerve a jellegzetes panaszokat -a tünetek jelentkezése esetén azonnal orvoshoz fordulnának.

Talán akkor hazánkban a rák nem követelne évente 33-34 ezer áldozatot.

Forrás: eletmod.hu

Pótolja szervezete vitamin és ásványi anyag szükségleteit
Jó Közérzet Vitamin® C vitamin 1000 mg, és Alap Energia Multivitamin rendszeres fogyasztásával.

 

Publikálva: 2011. március 10.
Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin, 1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Alap Energia Multivitamin fénykép
Alap Energia Multivitamin
Az egészséges család nagydózisú multivitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel - pH 8,7
Normál ár:
7610 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db eper ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db citrom ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink: