Kevés vitamint esznek a fiatalok

Kevés vitamin, rosszabb teljesítményNem vesznek magukhoz elegendő vitamin és ásványi anyagot az európai fiatalok - állapította meg az a kutatás, amely tíz európai államban összesen 3500 fiatal táplálkozási szokásait és életmódját vizsgálta.

A felmérésben a magyarországi Pécs mellett Athén, Bécs, Iraklion, Stockholm, Dortmund, Gent, Lile, Saragossa 12,5 és 17,5 év közötti fiataljai vettek részt. A projektet az Európai Unió 5 millió euróval támogatta.

A megfigyelések szomorú eredményt mutatnak: a fiatalok szervezetében kevés a vitamin és az ásványi anyag. Naponta 600 gramm zöldséget vagy gyümölcsöt kellene enniük, ezzel szemben egy átlagos 13 éves mindössze 94 grammot, egy 15 éves fiú pedig csupán 84 grammot fogyaszt. A napi ajánlott ötszöri gyümölcs- és zöldségadag elfogyasztása nem jellemző.

A vasbevitelnél is súlyos hiányosságok mutatkoznak. A vizsgált alanyok 22,2 százaléka a szükséges alatti mennyiségben jut hozzá vashoz. 1,6 százalékuk pedig már a vashiány miatt fellépő vérszegénységben szenved.

Általában a D-vitamin mennyisége sem optimális. Ez a vitamin olyan hormonok működéséért felelős, amelyek az emberi szervezet kalcium-egyensúlyáról gondoskodnak, ezen kívül pedig elengedhetetlenek az egészséges csontváz megőrzéséhez. Kevés táplálék, az is szénhidrát

A kutatás érdekes eredménnyel szolgált a testtömeg-index és a fiatalok vitamin- és ásványianyag-értékeinek összefüggéséről. A túlsúlyosaknak a béta-karotin, B12, C- és D-vitamin értékei voltak alacsonyak. Az átlagsúly alattiak általában B12 vitaminban, vasban és folsavban szenvednek hiányt.

David Richardson, a brit Newcastle Egyetem kutatója elmondta, az emberek különböző okok miatt nem érik el a tápanyagokból a szükséges napi mennyiséget.

A táplálék-kiegészítők egyfajta mentő lökésként szolgálnak azokban az esetekben, amikor a napi szükségleteket nem elégítik ki az étkezések. D- és C-vitaminból minden korcsoport - de különösen a fiatal nők, a várandós anyák és a nyugdíjasok - kevesebbet vesz fel, mint szükséges lenne.

Forrás: hirextra.hu

Pótolja vitamin szükségletét Jó Közérzet vitaminnal!

Vásároljon magas C-vitamin és antioxidáns tartalmú Alap Energia multivitamint!

(Kattintson a szövegre, vagy a vitamin dobozra!)

Jó Közérzet Központ - Alap Energia multivitamin


Publikálva: 2010. november 23.
Kapcsolódó termékek
Folyékony<br/>C vitamin fénykép
Folyékony
C vitamin
Kellemes ízű
gyermek vitamin
237 ml
Normál ár:
3400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Folyékony Multivitamin fénykép
Folyékony Multivitamin
Folyékony Multivitamin
és ásványi anyag
étrend kiegészítő Gyermekeknek
237 ml
Normál ár:
4590 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin, 1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Alap Energia Multivitamin fénykép
Alap Energia Multivitamin
Az egészséges család nagydózisú multivitaminja. Most Omega 3-al és Q10-zel - pH 8,7
Normál ár:
7610 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg eper ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db eper ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta fénykép
C vitamin 1000mg citrom ízű pezsgőtabletta
1000 mg, 20 db citrom ízű pezsgőtabletta
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink: