Kevesebb kalóriát fogyasztunk, ha lassabban eszünk

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

A kingstoni Rhode Island Egyetem kutatóinak elsőként sikerült valódi bizonyítékot találniuk rá, hogy ha lassabban fogyasztjuk el az ételt, akkor valójában "kevesebbet eszünk", vagyis kisebb kalóriamennyiséget juttatunk a szervezetünkbe. A ráérősebb étkezés további előnyei, hogy egyúttal élvezetesebb lesz az evés és jóllakottabbnak fogjuk érezni magunkat.

Kathleen Melanson és munkatársai elsőként végeztek tudományos vizsgálatot annak alátámasztására, hogy aki lassabban eszik, annak csökken az étvágya, így összességében kevesebbet eszik majd a nap folyamán, mint az, aki sietősen ebédel.

A kutatók harminc fiatal nőt kértek meg rá, hogy vegyenek részt a vizsgálatban. Ennek során a résztvevők paradicsomos és zöldséges szósszal leöntött, parmezánsajtos tésztát fogyasztottak, kétféle módon. Az étkezések előtt mindenki egy négyszáz kalóriát tartalmazó reggelit kapott, majd négy óráig nem ettek semmit. A vizsgálat első felében a kutatók nagyobb kanalakat tettek az asztalra, és azt kérték a vizsgálati alanyoktól, hogy a lehető leggyorsabban egyenek, és ne tartsanak szünetet két kanalazás között. Egy másik alkalommal újra behívták a nőket a vizsgálat helyszínére, azonban most mindenki egy kisebb méretű kanállal evett, evés közben szünetet tartottak, kisebb adagokban ették az ételt, és minden falatot 15-20 alkalommal is megrágtak, mielőtt lenyelték volna.

Az eredmények azt mutatták, hogy amikor a résztvevők gyorsan ettek, kilenc perc alatt nagyjából 646 kalóriát vittek be a szervezetükbe, ellenben amikor lassabban falatoztak, a bevitt kalóriamennyiség huszonkilenc perc alatt mindössze 579-re csökkent - olvasható a Scientific American hírportálján. A nők saját bevallásuk szerint jóllakottabbnak érezték magukat a második esetben, és emellett jobban is élvezték az evést. "Mindez alátámasztja, hogy a lassabb evés elősegítheti a fogyást, illetve a kívánt testsúly megtartását, vagyis mindenképpen jobban járunk, ha nem sietjük el az étekzést" - mondta Melanson.

A kutatócsoport a North American Association for the Study of Obesity idei konferenciáján mutatta be eredményeit.

Forrás: Origo

Publikálva: 2010. november 23.

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár