Harc 20 millió kilogramm ellen

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Új módszerrel indít harcot 20 millió kilogramm ellen a Magyar Elhízástudományi Társaság! Ekkora ugyanis a felnőtt magyar lakosság súlyfeleslege. Az elhízás járványszerűen terjed a világban, a magyar lakosság kétharmada túlsúlyos. A plusz kilók nemcsak esztétikai problémát jelentenek, hanem olyan betegségekhez is vezethetnek, melyek akár végzetesek is lehetnek. Számos, kormányzati és civil kezdeményezés is indult már, mely az elhízásra hívja fel a figyelmet, úgy tűnik, ennyi nem elég.

Az elhízás járványszerűen terjed itthon és külföldön egyaránt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1998-ban krónikus betegségnek nyilvánította. A plusz kilók magas vérnyomást, szív- és érrendszeri betegségeket, cukorbetegséget is okozhatnak. Európában a 65 évesnél fiatalabbak szív-érrendszeri halálozásának több mint harmada a táplálkozással van összefüggésben. Ennek kezelése pedig komoly kiadást jelent egy olyan egészségügyi rendszerben, amelyben folyamatos megszorításokat vezetnek be.

Az elhízás a betegségeken túl lelkiállapotunkra is hatással van. Negatívan befolyásolja társadalmi életünket, kedélyállapotunkat, de még a szexuális életünkre is kihat.

Az egymás mellett induló figyelemfelkeltő kampányok eredménytelenségét, sikertelenségét bizonyítja az elhízás előfordulásának növekvő trendje, melyet csak társadalmi összefogással lehet megállítani. Enélkül 2050-re az elhízottak száma a világon elérheti a 2,5 milliárdot is.

A Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és a Harcosok Étrendje ezért is indított kampányt: az elhízásra való figyelemfelkeltésen túl konkrét módszert is javasolnak, mellyel könnyedén megszabadulhatunk a felesleges kilóktól.

Prof. Dr. Halmy László, a MET elnöke elmondta: "Tévhit, hogy sokat kell reggelizni, az »úgy reggelizzünk, mint egy király« elv már régen megbukott. Ehelyett – különösen a szénhidrátfogyasztás szempontjából – koldusként kell reggelizni."

Az elnök véleménye szerint a táplálkozással összefüggő betegségek jelentős része megelőzhető egészséges táplálkozással, a legnagyobb gond pedig a szokásainkkal van. Többet és mást eszünk, mint kellene. A MET ezért is talált stratégiai partnerre a Harcosok Étrendje magyarországi képviselőiben, akikkel közösen próbálnak minden eddigi tévhitet megdöntve, egy forradalmian új módszerrel harcolni az elhízás ellen.

A Harcosok Étrendje egy merőben új, de mégis régi módszer. A Harcosok Étrendje az ösztönös igényeinkre épül, arra a felismerésre, hogy a testünk mindig sokkal jobban tudja, hogy mikor mire van szüksége, mint egy "szakértők" által összeállított divatos diéta. Az étrend alapja az a természetes napi ciklus, ami az evolúció során alakult ki, és amely szerint testünk még ma is működik, annak ellenére, hogy a civilizációs hatások és a sok téves diétás téveszme miatt mi már nem eszerint a ciklus szerint próbálunk enni és élni.

Az étrend egyszerű, és néhány szabály betartásával könnyen követhető: együnk napközben keveset, reggelire például egy kefirt, gyümölcsöt, kora délután pedig egy könnyű salátát (alulevési szakasz). A módszer különlegessége, hogy a fő hangsúlyt az esti étkezésre helyezi. Minden napot egy egészséges, de bőséges vacsorával kell zárni (túlevési szakasz).

Halmy professzor elmondta: "Fontos azonban arra figyelni, hogy a túlsúlyos emberek hajlamosak túlzottan »túlenni« magukat. Az étrend megengedi, hogy este egy egészséges és kiadós vacsorával jutalmazzuk magunkat, de itt is fontos a határok betartása. Egészséges, tápláló ételek megválasztásával annyit kell enni, amennyire a szervezetünknek valóban szüksége van!"

A Harcosok Étrendjét számos egészség- és életmódmagazin, valamint a neves orvosi lap, a Lancet is bemutatta. Az étrend megalkotója, Ori Hofmekler, akinek étrend- és edzésmódszereivel táplálkozási szakemberek, orvosok, tudósok, világszínvonalú sportolók, harcművészek, katonai és rendfenntartó szervek instruktorai, valamint a téma bestsellereinek szerzői értettek egyet.

Jilly Dávid, a Harcosok Étrendjének magyarországi képviselője a kampány indulásával kapcsolatban elmondta: "Célunk a túlsúlyos emberek figyelmének a felkeltése, hiszen a 20 millió kilogramm felesleg döbbenetesen nagy szám. Legfontosabb célunk, hogy felkeltsük az emberek figyelmét, leginkább azokét, akik sok eredménytelen és nehezen követhető diéta után keresik a számukra leginkább alkalmas étrendet."

A cikk nem a mi írásunk, a vitaminkereso.hu-ról vettük át. (További információ: http://harcosoketrendje.hu/)

A Jó Közérzet Vitamin®
Webáruház Szerkesztőjének kiegészítése:


Kedves Olvasó!

Önnek mi a véleménye? Mi okozza Önnek a legnagyobb problémát a megfelelő, és az Önt is boldoggá tevő testsúlyának az elérése?

Kérem szóljon hozzá, írja le a véleményét!

üdvözlettel,
Vági Péter

Publikálva: 2012. augusztus 6.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár