Hízlalja a tiniket a dohányzás

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Azok a tizenéves lányok, akik már az iskolában elkezdtek cigarettázni, felnőtt korukban gyakrabban lesznek kövérek, mint a nemdohányzók, derült ki finn kutatók vizsgálatából.

Rossz szokásNéhány éve Kaori Honjo csaknem háromszáz amerikai lányt kérdezett meg sok mindenről, többek között arról, hogy mennyire fontos számukra a karcsúság, dohányoznak-e, vagy ha a barátaik megkínálnák őket, rágyújtanának-e.

Négy év múlva a fiataloknak ismét föltették ugyanezt a kérdéssort. Kiderült, hogy azok a lányok, akik a karcsúságot igen fontosnak érezték, négyszer gyakrabban lettek erős dohányosok, mint azok, akik számára a testsúly nem tűnt olyan lényegesnek.

A kutatók úgy értékelték ezeket az adatokat, hogy a tizenéves lányok gyakran azért kezdenek cigarettázni, mert úgy gondolják, hogy ezzel tartani tudják a súlyukat. Suoma Saami és munkacsoportja Helsinkiben finn ikerpárokat vizsgált. A kutatók 1975 és 1979 között azoknak az ikertestvéreknek küldték ki kérdőívüket, akiknek abban az időszakban volt a 16. születésnapja. További, még részletesebb adatokat gyűjtöttek az ikrekről, amikor már huszonévesek voltak.

A fiúk adatainak értékelése során a dohányzási szokások és a testsúly alakulása között semmiféle összefüggést nem észleltek. A lányok vizsgálata viszont igen meglepő eredménnyel járt: a tizenéves korukban már napi 10 cigarettánál többet elfüstölő lányok haskörfogata átlagosan négy-öt centivel meghaladta nemdohányzó kortársaikét. A vizsgálat különleges értékét az adta, hogy ikrek adatait tudták összehasonlítani, vagyis a genetikai tényezők azonosak voltak.

A tanulmányban résztvevő finn fiatalok fele soha nem dohányzott, 12 százalékuk pedig tizenévesen kezdett cigarettázni. A fiúk 16 százaléka, a lányok tíz százaléka szívott naponta tíz cigarettánál többet. A húszas életévek táján már megjelentek a testsúlyproblémák. A 24. születésnapon a fiatal férfiak 24 százaléka, a nők 11 százaléka túlsúlyt cipelt. A férfiaknál a nemdohányzók és a dohányosok között a súlytöbblet azonos gyakorisággal fordult elő. A hölgyek körében viszont egyértelműen kimutatható volt, hogy a napi tíz cigarettánál többet szívók esélye az elhízásra a kétszeresnél is nagyobb lett.

Az eredményeket az American Journal of Public Health februári száma fogja közölni.

Forrás: vital.hu

Publikálva: 2010. november 23.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Normál ár:
18800 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár