Lassan a pusztító aszteroidát is lehagyjuk

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Az emlősök negyedét kihalás fenyegeti a Természetvédelmi Világszövetség szerint, pedig 1970 és 2005 között már a szárazföldi fajok negyede, a tengeri élőlények pedig 28 százaléka tűnt el a Föld színéről.

Egy új tanulmány szerint az ember a felelős a dinoszauruszok kipusztulása óta eltelt időszak legnagyobb kihalási hullámért. Az előző 35 évben 35 százalékkal csökkent a biodiverzitás a Földön. A 65 millió évvel ezelőtti kréta-tercier kihalás során a fajok háromnegyede tűnt el.

Eszerint az ember könyörtelenül kizsákmányolja környezetét, ami tarthatatlan ökológiai hiányt teremt. Az előző három és fél évtizedben több faj pusztult ki, mint a korábbi háromszáz esztendőben.

A legismertebb a Jangce folyóban élő delfinfaj, amelyet ötven éve nem láttak fölbukkanni. Előző hónapban a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tette közzé "vörös listáját", amely szerint az emlősök negyede néz szembe a kihalás veszélyével.

A WWF, a Természetvédelmi Világalap Élő Bolygó Mutatója 1800 állatfaj populációs trendjeit vizsgálja, és hozzáveszi az ember ökológiai lábnyomát. Utóbbi azt fejezi ki, hogy egy ember mennyi természeti erőforrást használ fel. A WWF szerint 1970 és 2005 között a szárazföldi fajok negyede, a tengeriek 28 százaléka, az édesvíziek 29 százaléka tűnt el.

Májusban az ENSZ biodiverzitásról szóló konferenciája már figyelmeztetett, hogy a természetes erőforrások eltűnése, lerombolása oda vezetett, hogy óránként négy faj tűnik el a Föld színéről.

A számítások szerint az emberiség 25 százalékkal több természetes erőforrást fogyaszt el, mint amennyit a bolygó újra tud termelni. Nagy-Britannia ökológiai lábnyoma viszont például háromszoros - azaz ha mindenki úgy élne a földön, ahogy a britek, akkor három bolygóra volna szükségünk. Az Egyesült Államok ökológiai lábnyoma pedig még ennek is a kétszerese, azaz hatszoros.

Az előző években kihalt fajok közt szerepel a karibi barátfóka (2008 július), a panamai aranyvarangy - az ország nemzeti szimbóluma (2008 február) -, a nyugat-afrikai fekete orrszarvú (2006 július). Az Egyesült Királyságban tíz év alatt 454-ről 1.149-re nőtt a védett fajok listája.

A Greenfo honlapja szerint Magyarországon jelenleg 1.568 állat- és 1.252 növényfaj áll védelem alatt, a gombákkal és zuzmókkal együtt összesen 2.860 organizmust véd a törvény. Ebből kétszáz védett fokozottan.

Forrás: inforadio.hu

Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár